Dátum: 2025 augusztus 20. (szerda) | István

hírek

Felálltunk, szépítettünk, egyenlítettünk!

U14 szakosztály 2015-11-04 Megtekintések száma: 2818

Felálltunk, szépítettünk, egyenlítettünk!

 

Nagy hittel, győzelemre való akarattal játszottunk 

 

Otthonunkban küzdötte végig a 11. fordulót U14-es csapatunk a Vác VLSE ellen. Vác város együttese a harmadik az „A közép” csoportban, és az eddigi mérkőzések során a Mészöly Focisuli SE csapatával játszott döntetlent. A sereghajtók között lévő Vác Város csapata mindeddig összesen 8 gólt kapott, amiből hármat most rúgtunk neki. Játékosaink 2003-as születésűek, ennek ellenére eddig jó vették az akadályokat a 2002-esek bajnokságában, jelenleg negyedikek a tabellán. Mérlegük két vereség, két döntetlen és hat győzelem –utóbbiak közül a mostani játszmán hat gól született. Az első félidőben az ellenfél birtokolta térfelünket, de labdabirtoklásban igyekeztünk fölényben maradni, csak támadásaink hiúsultak meg az első negyvenöt percben. A váciak viszont kétszer is betaláltak a kapunkba a harminckettedik és a harmincharmadik percben. Az első félidő eredménye 2-0.

UTE/Fotó/BG

„Kétgólos hátrányból indítottuk a második játékidőt, de sikerült szépítenünk” - értékelt Polyák Attila edző. „Az első gólt Hajdi Péter rúgta a negyvennyolcadik percben, majd az ellenfél újra betalált a hálónkba a hatvanadik percben. Nem maradt el azonban a küzdelem és a győzni akarás. Fegyelmezett játékkal kétgólos különbséget hoztuk be a 66. percig: Szűcs Áron hátvéd rúgta a következőt Sztojka Dominik szabadrúgásából, ezután  Balogh Tamás (Dodo) góljával egyenlítettünk. Ez a találkozó azt bizonyítja számomra, hogy fizikálisan és mentálisan is rendben vannak a játékosaim, mert végig tudtak koncentráltan, összeszedetten küzdeni. Nagy hittel és győzelemre való akarattal játszottunk, felálltunk, szépítettünk, egyenlítettünk.” - mondta Polyák Attila. 

 
 
 

Kezdő: Venczák Máté (23), Csákány Áron (7), Kovács Dávid (20), Tóth Attila Márk (15), Szűcs Áron Zalán (75), Medveczki Máté (27), Vörösmarty Márk (88), Hajdi Péter Dániel (17), Balogh Tamás Károly (10), Lakatos Péter (14), Schmid Kristóf Szilárd (77)

 
Csere: Szojka Dominik Balázs (6), 41’ Medveczki Máté helyett, Riesz Péter Áron (11), 41’ Schmid Kristóf Szilárd helyett, Lengyel Attila (9), 75’ Hajdi Péter Dániel helyett, Laczik Levente (19), 41’ Lakatos Péter helyett, Bereczky Borisz István (12), 63’ Vörösmarty Márk helyett, Valentin Levente (21), 41’ Csákány Áron helyett, Szilágyi Szabolcs (22), 63’ Venczák Máté helyett
 
Góllövő: Hajdi Péter Dániel 48’, Szűcs Áron Zalán 66’, Balogh Tamás Károly 67’
 
 
 
 
 
UTE
 

Képek

UTE-Jászberényi FC - 2016 - 12 - 04 című gallériából ízelítő

Videó

1%

UTE az utánpótlásértAdószám: 18165159-1-41