U15 - UTE-Nyíregyháza Bozsik Akadémia 1-2- 2015-10-17 című gallériából ízelítő
Dátum: 2025 augusztus 20. (szerda) | István
U15-ös együttesünk összecsapása után jöttek a legfiatalabb, ellenfelük szintén a Monor korosztályos csapata volt. A mérkőzésen készült képeket IDE kattintva tudja megtekinteni!
UTE U14–Monori SE 1-0 (0-0)
NB II, U14, Közép Csoport, 19. forduló
Duna Cipő-pálya, műfű
UTE: Petri – Takács, Csernus, Sára, Pifku (Rácz – 41.) – Kovács M. (Molnár – 41.), Csiki (Orbán – 41.), Nagy B. (Nagy G. – 62.), Ganyicz (Németh – 62.) – Kiánek (Kovács A. – 62.), Rafael (Madarász – 41.)
Monor: Kovács – Peczek, Matolcsi (Mánya – 70.), Zatykó, Puskás – Papp (Pocsai – 75.), Ágoston (Garai – 58.), Dikovics, Tóth – Szabó, Vojtosovics
Gólszerző: Orbán (55.)
Sárga lap: –
Hiába volt a labdabirtoklás 80-20 csapatunk javára az első félidőben, a tíz ziccerünkből sajnos nem sikerült betalálnunk. A második félidőben is folytatódott a mezőnyfölényünk, ami az 55. percben érett végre góllá. Ekkor Molnár jobboldali beadását Orbán nyolc méterről lőtte a hálóba (1-0).
A hátralevő időben kicsit feljött a Monor, de veszélyt nem tudtak kialakítani a kapunk előtt, addig a másik oldalon – ahogy az az első 45 percben is történt -, mi mindent kihagytunk, így marat az egygólos győzelem.
Nagy János: „A játék képével meg voltam elégedve, azt csinálták a srácok, amit megbeszéltünk a mérkőzés előtt. Úgy láttam, hogy mindent megtettek a fiúk annak érdekében, hogy minél nagyobb arányú legyen a különbség, de azt az egy gól leszámítva csak helyzetekig jutottunk.”
U15 - UTE-Nyíregyháza Bozsik Akadémia 1-2- 2015-10-17 című gallériából ízelítő
UTE az utánpótlásértAdószám: 18165159-1-41