Dátum: 2017 október 20. (péntek) | Vendel

hírek

NIKE Kupa: Újra jó volt újpestinek lenni! Van egy csapatunk, akik minden körülmények között győzni akarnak, és sosem adják fel, stílusuk van!

U14 szakosztály 2017-04-21 Megtekintések száma: 2419

"Mi a támadó futballt részesítjük előnyben, és olyan csapatot nevelünk, akik minden körülmények között győzni akarnak, sosem adják fel, stílusuk van!" – mondta Polyák Attila, vezetőedző, amikor a Nike Kupa kimeneteléről kérdeztük. - "Minden erőnkkel azon vagyunk, hogy visszahozzuk a régen elfeledett, vagy csak háttérbe szorult újpesti stílust. Az Akadémián 32 igazolt 2003-as játékosunk van az U14-es korosztályban, akikkel az idei kupán óriási eredményt értünk el. Utoljára 15 évvel ezelőtt játszott döntőt az UTE csapata a Nike Kupán: mi ezüstérmesek lettünk!"

Az óriási hagyományokkal rendelkező tornát idén először nem az U15, hanem az U14-es korosztály számára rendezték meg. A résztvevő csapatokat a bajnokságban elfoglalt helyezésük alapján hívták meg, az országos kiemelt bajnokság első 8 helyezettjét, a 2.osztályt vezető csapatok közül hármat, és a torna helyszínét biztosító Ferencvárost. Így alakult ki a 12 legerősebbek mezőnye!

"Nagyon örültünk, hogy elindulhattunk ezen a nívós, nagy múltra visszatekintő kupán" - mondta a csapat trénere. -  "A csoportok sorsolására a szombati nap reggelén került sor. A négy háromtagú csoportból az elsők automatikusan továbbjutottak, a 2. 3. helyezetteknek még keresztbe kellett játszaniuk, hogy kialakulhasson a vasárnapi nyolcasok mezőnye.

A csoportunk korán sem volt könnyűnek mondható, hiszen jó csapatok alkották! A Videotonnal és a Puskás Akadémiával mérkőzhettünk meg az első napon. Mindkét találkozón magabiztos, kreatív játékkal sikerült felülkerekednünk ellenfeleinken a 2x20 perces játszmákon. UTE - Videoton: 3:0. UTE - Puskás Akadémia: 4:1. Ezt a erőpróbák után kapott statisztikák is alátámasztottak, ez úton is köszönjük a szervezőknek, ez jó visszajelzés volt az edzőknek.

Így csapatunk ellentmondást nem tűrően jutott tovább 6 ponttal, és a 12-es mezőnyből elsőként a legtöbbet rúgott góllal. Vasárnap az egyenes kieséses szakaszban egyből a bajnokságot vezető MTK csapatával hozott össze a sors. Ez 1:1-re végződött, így büntető rúgások következhettek. Szilágyi Szabolcs káprázatos teljesítményének köszönhetően mi jutottunk tovább, hiszen 3 büntetőt is kivédett. A mi fiaink pedig sorra értékesítették a 11-eseket.

Óriási lelkesedéssel vártuk az elődöntőt, amit a Diósgyőr csapatával játszottunk. UTE - DVTK: 1:0. Azt gondolom, ezen a mérkőzésen teljesített legjobban a csapatunk. Fegyelmezetten és szépen futballoztunk, végig irányítva a meccset. 

Jöhetett a döntő a Vasas ellen. Talán nem sértődik meg egyik csapat edzője sem, ha azt mondom, megérdemelten került mindkét együttes a fináléba, hiszen nagyon hasonló stílusban focizunk: labdabirtokláson alapuló, bátor támadójátékot láthattak a nézők mindkét csapattól.

Sajnos a döntő sajátos hangulatához a Vasas jobban alkalmazkodott. Bár nekünk adatott meg egy óriási ziccer az elején, mégis a Vasas vezetett 1:0-ra. Azonnal próbáltunk rá válaszolni, de csak kapufáig jutottunk. Hátul pedig egy nagy hibánkat követően már 2:0 volt oda. A félidőben rendeztük sorainkat, a Vasas pedig taktikusan picit visszább húzódott. A fiuk becsülettel küzdöttek, megpróbáltak mindent, de átütő erő kevés maradt bennünk a torna végére....Így nem tudok mást tenni, mint gratulálni a Vasas csapatának és edzőjének, Pál Zolinak, és kívánunk nekik sok sikert a berlini Európai Döntőhöz!!!

Pár héttel a Nike Kupa után. Átértékelve a történteket, megélve az elveszített döntő bánatát. Megfogalmazódott bennünk, hogy borzasztóan büszkék vagyunk a játékosainkra, akikkel 4 éve mindennap együtt dolgozhatunk, játszhatunk, örülhetünk és szomorkodhatunk! 

Tudni kell, hogy utoljára 15 évvel ezelőtt játszott döntőt az UTE csapata a Nike Kupán. Lehet, mások azt gondolják: éppen ideje volt! Szerencse! Mit csináltak idáig? Mi ezt egy picit másképpen látjuk! Ez a csapat 4 éve sülve-főve együtt van, és ez igen ritka. Az akadémián 32 igazolt 2003-as játékosunk van, akiket tanítgatunk, nevelgetünk évről évre. A csapatunk egyik fele az U14-es kiemelt országos bajnokságban szerepel, és élcsapatnak számít, 23 forduló után, 86 góllal. A másik fele az U15-ös másodosztályban pallérozódik, ők is a tabella első feléhez tartoznak az egy évvel idősebbek között. Bár nem gondolom, hogy ezek a bajnokságban elért eredmények számítanának az utánpótlás-nevelés végcéljában.

Inkább arra koncentrálunk, hogy minél több és minél képzettebb gyereket neveljünk ki, akik minden körülmények között győzni akarnak, sosem adják fel, stílusuk van, és csapatban is tudnak játszani. A támadó futballt részesítjük előnyben. Minden erőnkkel azon vagyunk, hogy visszahozzuk a régen elfeledett, vagy csak háttérbe szorult újpesti stílust. Ez most kezd beérni.

Visszatérve a Nike Kupára, mi adtuk a gólkirályt Sztojka Dominik személyében:

"Nagyon örültem" – mondja Dominik - "és megmondom őszintén, nem hittem volna, hogy 4 góllal én leszek a gólkirály. Ezt legfőképpen a csapatomnak köszönhetem. A legjobban annak a gólnak őrültem ezek közül, amit a Diósgyőr ellen, az elődöntőben szereztem, mert ezzel jutottunk be a döntőbe. A legnehezebb mérkőzés szerintem az MTK elleni volt, mert egy nagyon szervezett csapattal kellet szembenéznünk, de a végen büntető párbajjal legyőztük őket.

Én úgy gondolom, nehezebb ágra voltunk sorolva, mint a Vasas, és a döntőre már igen elfáradtunk.  Mi úgy mentünk oda, hogy mindenkit jól megverjünk! Ez egészen a döntőig így is volt. De megyünk tovább, és szerintem nálam szerencsésebb gyerek nincs, aki ilyen jó csapatban játszhat, mert egyszerűen nagyon jó a csapat vagyunk! Nagyon szeretek Újpesten focizni!"

"Szerintem is a legjobb, és egyben a legnehezebb meccsünk az MTK elleni volt" – tette hozzá Aurél. - "A kupának úgy vágtunk neki, hogy szeretnénk megnyerni, de a döntőt sajnos elvesztettük! Ezüstérmesek lettünk." – Gyuris Aurél.

 

UTE Labdarúgó Akadémia

Képek

2014. november 08. - UTE U18-FTC U18 0-0 című gallériából ízelítő

Videó

1%

UTE az utánpótlásértAdószám: 18165159-1-41